Reggel kitaxiztam a buszállomásra, nem volt kedvem kora reggel egy órát gyalogolni. A pályaudvaron találkoztam egy belga sráccal, aki szintén Teheránba tartott. A végcél Tibet volt. 9 körül bepakoltunk, aztán irány Irán.

A határig minden rendben volt, ott viszont 3 órát vesztegeltünk. Az örmény oldalon ötször ellenőrizték az útlevelem, mindkét oldalon átvilágították a csomagokat és a buszt alaposan átvizsgálták.

A határ után kb. már egy órája mentünk, mikor egy ellenőrzési ponthoz értünk, ahol csavarhúzóval vizsgálták át a buszt. Aki nem közvetlen busszal megy, az jelentősen gyorsabban tud haladni. Gyorsabb, ha valaki leviteti magát a határhoz, ott átballag és a másik oldalon keres valami taxit vagy buszt a következő városig. Az ellenőrzési pont után viszont teljesen simán ment minden.

Irán egyébként teljesen biztonságos, a hírekkel ellentétben nem terrorista ország, nincsenek öngyilkos merényletek, sőt, gyakran nagyobb biztonságban éreztem magam, mint itthon. Senki nem beszél háborúról, pláne nem atomfegyverekről. Amerikát és Izraelt nem igazán szívlelik az emberek, de különbséget tesznek az egyszerű emberek és politikusok között. Amerikaiként is minden további nélkül elutaznék oda, George Bushként már kevésbé. Azt meg egyébként az embargó miatt meg tudom érteni, hogy nem kedvelik Amerikát. Elszigetelik az országot és macska-egér játékot játszanak velük.

Mahmoud Ahmedinejadot, az elnököt támogatják, de elismerik hibáit. Főleg a fiatalok nehezményezik a szigorú öltözködési előírásokat (nőknek fejkendő [nem csador], férfiaknak hosszú nadrág) és a szűkös szórakozási lehetőségeket (pl. alkoholtilalom). A cenzúrát meg a legtöbben ellenzik.

Irán nem arab ország, sőt, kifejezetten rühellik az arabokat, mert 1400 évvel ezelőtt feldúlták az országot. A hivatalos nyelv a farsi (perzsa), az írásmód viszont hasonlít az arabhoz. Végtelen büszkék a történelmükre, mondjuk nem jogtalanul. Az országban mindenki megfér egymás mellett, muzulmánok, keresztyének (nagyszámú örmény kisebbség él észak-nyigaton), zsidók (Hamadanban 15% az arány). Az emberek végtelen barátságosak és vendégszeretők. Ismeretlenül is odajönnek váltani pár szót, vagy csak egyszerűen kezet fognak. Ha valakivel meg fél óránál többet beszél az ember, akkor elég gyakori egy-egy meghívás ebédre vagy a családjához, mert vendégének tekint.